Dumaláda

Több
2016 dec. 23 14:56 #9209 Írta: McGregor
McGregor válaszolt a következő témában: Dumaláda
Sziasztok!

Igazából nem akartam írni, de rájöttem, hogy írni KELL! Hogy miért? Nos, miután elindult ez a szarlavina, kedves Raise feljött TS-re és volt szerencsém váltani vele néhány szót. Próbáltuk kibogozni hol is romlott el ez az egész, de igazából képtelenségnek ígérkezett.

Amit most leírok, azt nem kimondottan ennek az ügynek a kapcsán tettem, hanem sokkal inkább arra szeretnék rávílágítani, hogy mit kellene változtati.

Amire sikerült rájönnöm, az az, hogy igazából minenki hibás, igen, valahol egy picit még Te is és Én is. És a legnagyobb hibánk az az, hogy nincs megfelelő kommunikáció a csapatban, igen a csapatnak, ahol úgy érzem kialakult bizonyos fajta fokú klikkesedés, pedig nem erről kellene szólnia. Tudom, ez egy baráti társaság lenne, de mindenkinek mások az igényei, habitusai, van köztünk nyalka fiatal és meglett családos ember, van aki szinte mindig ráér és sok szabad ideje van, valaki meg örül ha x havonta feljut, így meglehet könnyen összekülönböznek a nézetek.

Voltak akik szerették volna komolyabb irányba vinni a dolgot, aminek nagyon örültem, mert lehetett volna ez egy jó dolog, szívesen lettem volna részese, ha időm és energiám megengedi. Köszönöm, hogy ízelítőt kaphattam, egy más irányzatból. Számomra az a legfájóbb, hogy olyan embert is elvesztettem innen, aki személyes ismerős is volt, mondhatni barát, nem ezt vártam volna.

Szerény véleményem szerint, igazából az aktív, a játékért tenni akaró tagokra kellene koncentrálni, hiszen ők azok, akik a leginkább képben lehetnek a játék dolgaival kapcsolatban. Lehet ez egy baráti társaság/közösség, de ha nem egy irány a cél, akkor kár fújolni a másikra. Legyetek kommunikatívak, ha kell írjátok meg, szerintetek mit, hogyan kellene tenni/csinálni, ne csak várjátok a sült galambot, egyikünk sem gondolatolvasó.

Ha valamit elcsesztem, írd meg nyugodtan, ha megfelelő a hangnem és építő jellegű a kritika, hidd el megszívlelem és szerintem más is. Problémád van? Írd meg. Szóból ért az ember.

Végszóként, azt mondanám, hogy ha szeretnénk ezt az ügyet szépen, felőtt mód rendezi, üljünk le egy kerekasztal megbeszélésre személyesen (bár ez elég lehetetlen), de gondolom a TS lesz a legegyszerűbb.

Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 23 14:51 #9208 Írta: Liszka
Liszka válaszolt a következő témában: Dumaláda
Boldog Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Raoul [HAF], Paladin810

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 23 05:40 - 2016 dec. 23 08:38 #9207 Írta: jimcat[HAF]
jimcat[HAF] válaszolt a következő témában: Dumaláda
Megvártam a reggelt.
Én elfogadom Arameczk bocsánatkérését, de a többiek még hátra vannak.Petkoo és Lehel.mint mondtam.(ez másnak nem kell elfogadnia, ez csak rám vonatkozik)
Ha nem így tennék akkor a klán helyén már csak egy senki által nem használt weboldal lenne , szerver nem működne és keseregnék hogy bezzeg régen milyen jó volt.
Én vagyok a ragasztóanyag aki összeköti a játékosok végleteit az egyszeri véristvántól, a magát profinak gondoló játékosig.
az én életemben számos olyan esemény történt ami után mondhattam volna hogy nem akarok tovább élni, nincs miért kész, de mindig mentem tovább az úton a célom felé(és mindig el is értem azt)
A közös eseményeket én nem úgy gondoltam hogy mosolyogva futnánk egymás felé a tengerparton, hanem hogy pár olyan emberrel akiben abszolult megbízok felmegyünk együtt egy rajként játszani.(amúgy sem állnék olyan ember akinél töltött fegyver van és nem bízok meg benne)
DE ez egy most már mondhatom olyan baráti társaság amihez mi mint HAF klán azt vállaltuk, hogy próbálunk egy olyan magyar klánt létrehozni aki továbbviszi a mi hagyományainkat, gondolkodásmódunkat és ebből nem engedek!
Utolsó szerkesztés: 2016 dec. 23 08:38 jimcat[HAF] által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 22 21:05 #9206 Írta: Raoul [HAF]
Raoul [HAF] válaszolt a következő témában: Dumaláda
Sziasztok Urak!
Előre is elnézést kérek, de tudjátok, ha én írok valamihez véleményt, annak oka van. Sajnos általában már csak az ilyen negatív dolgokra kapom fel a fejem, mint most is tettem. Mint már annyiszor leírtam, nem játszom egy ideje, nem is igazán tudok az arámval foglalkozni sajnos, de azért a háttérben itt vagyok valahol, olvasom a dolgokat folyamatosan. Nyilván rátok hagyok minden döntést, minden témában, de azt az egy alapvető dolgot kérem, hogy ne felejtsétek el, hogy ez a klán miért jött létre egyáltalán. Ha valaki nem tudná az újak közül, ez egy olyan BARÁTI társaság, közösség, klán, ahol oda - vissza elfogadjuk a másik tagot. Mindenkinek mások az igényei, más a gyakorlottsága, más a hozzáállása. Hogy egyszerűsítsem, vannak olyan tagok, mint pl Devil, (bocs tesó) aki fél évente tolja fel a képét, a jelenlétén kívül nem ad sok mást a csapatnak, de mégis olyan szerves része a HAF-nak, mint Dög, Kerekes, Hemy, Pala, Jim és a többi HAF Tag. Talán ezért is Tag az, aki megérdemli a hozzáállásával, és nem bárki aki betéved a csapatba és megmondja, hogy hogyan kellene armát játszani....

Amennyire én tudom a történéseket, anno marhára gusztustalanul viselkedett a tisztelt Bravo Raj. (Bravo ugye? Javítsatok, ha tévedek valamiben!) Ha jól tudom a probléma forrása az volt, hogy ők szerettek volna komolyabban, realisztikusabban játszani, de mi, mármint a HAF nem adunk erre lehetőséget. ??? Ezen már akkor is kiakadtam... Nem adunk esélyt? Mindent, amit csak tudunk megteszünk, hogy mindenkinek jó legyen.. Többször írtam, akkor is, ha valakinek van valami ötlete, azt valósítsa meg, az erőforrások adottak hozzá. Ha van rá igény, akkor nálunk is lehet reality szerver, azon komolyabb hozzáállású játék. Megpróbáltam pm-ben is beszélni az illetékes elvtársakkal, hogy valami megoldást találjunk, de válaszra sem méltattak. Azután elindult valami lavina, (gondolom a mindennapossá vállt személyes konfliktusok miatt a szerveren) és hülye gyerekek módjára próbáltak az urak mindenféleképpen kiba**ni a HAF Klánnal, ahol, ahogy és amikor csak tudtak. Szóval, hülye kis pöcsköszörűk vagytok mind!!!! Már bocs! Az egyetlen aki próbált valamit is simítani a helyzeten az Raise volt, őbenne volt annyi, hogy legalább megpróbált normális magyarázatot adni, a történtekre, és megköszönve az itt töltött időt, kapott segítségeket, barátságos hangnemben elköszönt. Nekem az az érzésem, hogy csak sodródott szerencsétlen a barmok után. Ő vele nincs nagy gáz, DE TI..????
Furcsa, hogy ilyet mondok, de teljes mértékben egyetértek marcival!!! (Talán most először.. :D ) De tényleg Jim, egy bocsi a fórumba, azt gyere haverom... Már bocs, DE EGY KU**VA NAGY LÓ*ASZT!!!!!!!!! Ez a csapat nem megbántott valakit, kiba**ott valakivel, hanem a HAF Klánt szidta , a HAF Klánt köpködte, a klánnal ba**ott ki mikor, szétcseszték a gyengeelméjű cyber fenegyerekek a HAF Klán TS-ét. És sorolhatnánk... És mi a fa**t akarsz azzal haverom, hogy "ha ki szeretnénk próbálni az armát nemzetközi szinten"??? Húzz vissza oda, ahol eddig voltál, és nyaljátok keresztbe egymást Lehellel meg a többi fossal... És ez nem személyes, csak úgy általában mondom....
Ez az én saját véleményem, az általam ismert tényekről. Ha valamit én értek nagyon félre, és akaratomon kívül ezzel megbántottam valakit, attól itt és most kérek elnézést! DE EZ A VÉLEMÉNYEM!

Üdvözlettel:
Raoul, HAF Klán Alapító

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 22 14:55 #9204 Írta: Paladin810
Paladin810 válaszolt a következő témában: Dumaláda
Őszintén szólva az előttem író urak, mindent leírtak, amiket én is mondtam volna. Amit annó "TI" csináltatok az, hogy is mondjam... nagy g*ciség volt már bocsánat a nyers fogalmazásért... Én nem vagyok haragtartó ember, és a hangnemet én is szintén megkövetelem. Igaz mostanában a türelmem egy picit véges, de ezt mindenki tudja aki itt van.

Valahogy az "üzenetes" bocsánat kérést én annyira nem preferálom, mert az lehet olyan is, hogy csak "lökd oda nekik, hogy bocs, azt csókolom". Ha értitek mire gondolok... Jobb az amikor szemtől-szemben[ez esetekben TeamSpeaken] eljön és bocsánatot kér az illető/k.

Tőlem jöhetnek, mehetünk játszani, de azt a bocsánat kérést a "Delta" megvárja.

"Az ember megbocsát de sosem felejt."
A következő felhasználók mondtak köszönetet: MarcusT

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Adam[TWC]
  • Adam[TWC] profilkép
  • Látogató
  • Látogató
2016 dec. 22 13:49 #9203 Írta: Adam[TWC]
Adam[TWC] válaszolt a következő témában: Dumaláda
Rendben.
Elnézést kell kérjek, ha Marcust megsértettem nem állt szándékomban hülyének nézni és nem is nézem hülyének sem őt senki mást. Viszont én amondó vagyok, hogy mindenki bánjon úgy a másikkal ahogy szeretné hogy vele bánjanak, nem gondolom, hogy rászolgáltam erre a stílusra.

Szeretnék mindannyiunk nevében elnézést kérni a múltban történtekért, ha valakit is bármikor megsértettünk, vagy nehézséget okoztunk.

Ezt az egész helyzetet igencsak ideje volt már rendezni.
Remélem ezek után nem marad senkiben tüske és emberi hangnemben folytathatjuk tovább.

A kiírással kapcsolatban ha meghívnak minket valahová játszani szívesen fogadjuk, nem problémázunk ilyenen ezért COOP a COOP. Mivel ez egy publikus event és nem zárt operation mindenkit szívesen látunk.

Üdv,
Adam

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 22 13:17 #9202 Írta: jimcat[HAF]
jimcat[HAF] válaszolt a következő témában: Dumaláda
egy dolgot elmondok amit tegnap Lehelnek is mondtam:
Én Raise-nak. Mondtam hogy Regisztráljon újra ha akar és irja le Domival kapcsolatos észrevételeit.
Lehel, Petkoo, Aremeck, tőletek egy bocsánatkérést minimum várnék mert sok álmatlan éjszakát okoztatok és ha itt a weboldalon bocsánatot kértek a tagságtól én hajlandó vagyok félretenni a dolgokat, és jöhetek ti is meg mehetünk mi is játékra. Csak én úgy gondoltam hogy ennyit érdemel a klán.
Viszont én kíváncsi lennék egy ilyen kiirtást hogy viselne a TWC, gyanítom nem fogadnák kitörő örömmel.
a baráti hangnem meg akkor lenne reális ha barátok maradtunk volna. de nem emlékszem ahogy probléma elődizésen kívül máshol is találkoztunk .
Egyébként Marcusasal kapcsolatban mivel Admin és klánvezető sokkal kedvesebb hangnemet várok el. Én mellette állok mert ő sokat tett a klánért, ami rólad nem mondható el.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 22 12:46 #9201 Írta: MarcusT
MarcusT válaszolt a következő témában: Dumaláda
Neharagudj, te (vagyis szerintem mostmár mondhatom nyugodtan hogy TI) tényleg ennyire hülyének néztek minket? Azok után amit ti tettetek, amit TI csináltatok tényleg van pofátok mintha mi sem történt volna idejönni és még reklámozni a Twc-t?! Neharagudj, de alap illem, hogy klánnál más klánt nem reklámozunk, ez az egyik (szerinted Twc-nel meddig lenne kint ha kiraknak hogy gyertek jatszatok a HAF-l?) a másik, mi rohadtul nem vagyunk baratok. És mivel nekem kellet feltakaritanom azt a sok szart amit behackeltetek a Ts-be, különlegesen jogosnak érzem magam hogy aztmondjam: Azzal tehetsz a legtöbbet a mi kettönk közti jó viszonyhoz, ha most szépen törlöd a posztjaidat, majd ugyanazzal a rendülettel a profilodat. Biztos beszéltél Lehellel, de elismétlem neked is. Amíg én itt játszom, amíg számít a szavam és van eszözöm, TI.ITT. NEM. FOGTOK. JÁTSZANI.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Adam[TWC]
  • Adam[TWC] profilkép
  • Látogató
  • Látogató
2016 dec. 22 12:23 #9200 Írta: Adam[TWC]
Adam[TWC] válaszolt a következő témában: Dumaláda
Szia Marcus,

Ne haragudj, de megkérdezhetem miért érdemlem meg ezt a stílust?
Egy baráti hangvételű játékra szerettelek volna invitálni titeket.
Nem értem, hogy ezzel mi a probléma.

Üdv,
Adam[TWC]

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 22 12:18 #9199 Írta: MarcusT
MarcusT válaszolt a következő témában: Dumaláda
Egyeseket milyen vastag Arcbőrrel áldott meg az isten....

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 22 12:08 #9198 Írta: jimcat[HAF]
jimcat[HAF] válaszolt a következő témában: Dumaláda
szia Aremeczk!
Szerintem egy kicsit későn szólsz, de ha szokott lenni ilyen játék szívesen szerveznék egy csapatot (kb 5-10 fő.) akivel felmennénk játszani, ha lesz még ilyen alkalom.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Adam[TWC]
  • Adam[TWC] profilkép
  • Látogató
  • Látogató
2016 dec. 22 11:41 #9197 Írta: Adam[TWC]
Adam[TWC] válaszolt a következő témában: Dumaláda
Sziasztok!

Ha esetleg nincs programotok most péntekre vagy kipróbálnátok milyen nemzetközi szinten az ARMA, karácsonyi Insurgency eventet tartunk, amire mindenkit várunk szeretettel.

Esemény leírása itt:
www.thewreckingcrew.eu/event/54919/1
Egyedül a public modpackra van szükség:
www.thewreckingcrew.eu/179199/topic/twc-...stallation-guide-ijq

Üdv,
Adam[TWC]

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 22 09:30 #9196 Írta: jimcat[HAF]
jimcat[HAF] válaszolt a következő témában: Dumaláda
te Liszka olyan puskát találtam :-) már alig várom hogy menjünk együtt .

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 22 08:23 #9195 Írta: Liszka
Liszka válaszolt a következő témában: Dumaláda
Klassz az új háttér, meg is lepődtem, amikor felléptem az oldalra!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2016 dec. 22 05:46 #9193 Írta: jimcat[HAF]
jimcat[HAF] válaszolt a következő témában: Dumaláda
ejj de háttér van az oldalon! csinos. Idén nem lesz hóesés?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.168 másodperc